Családom tagjai több száz éve a Nagy-Sárréten éltek, közülük többen ismert zenészek és pásztorok voltak. Két népművészet mestere is került ki a családból, az egyik dédapám volt. Ebben a környezetben nőttem fel Körösladányban. A zene mindig fontos szerepet töltött be a családom életében; én magam zenei tanulmányok után református kántorként szolgáltam szülőfalumban. Sok időt töltöttem nyaranta dédapámnál, ahol láthattam hangszerkészítés közben, és én is kipróbálhattam a faragást.

A tárgyalkotó népművészettel 1994-ben kerültem újra kapcsolatba, amikor Békéscsabára kerülve csatlakoztam a Békés Megyei Népművészeti Egyesülethez. Kezdetben fafaragással próbálkoztam, majd korongozni tanultam. A nagy szerelem végül a mézeskalács készítése lett.

Feleségemmel együtt Lázár Julitól tanultuk meg a mesterség fortélyait, a szakma szeretetét, és azt, hogy ne féltett titokként őrizzük, hanem mindenkivel önzetlenül osszuk meg szakmai tudásunkat.

Az elmúlt 20 évben ennek szellemében végeztük munkánkat.

Számos alkalommal tartottam bemutatót és készítettem mézeskalácsot gyermekekkel, felnőttekkel itthon és külföldön is.

Közben tovább folytattam gyermekkori szenvedélyemet: a régi családi fotográfiák gyűjtését. 2002-ben létrehoztam régi és nem publikált fotók felhasználásával egy néprajzi képeslap-sorozatot. Később noteszek és naptárak is készültek a gyűjtött képekből.

2007-ben a Mesterségek Ünnepén vándorfényképészként jelentem meg az egyik legkedvesebb képeslapom felnagyított változatával.

A kép előtt, a képhez illő eredeti ruhába beöltöztetett látogatókat örökítettem meg. Ezzel megszületett Kádár Ferkó és vele Fotószínháza.

Mindkét tevékenységet, a vásári fényképezést és a mézeskalács-készítést 16 éve főállásban, mára családi vállalkozásban, három gyermekünkkel kibővülve működtetjük.

A 2020-as év nagy eredményeként régi álmom vált valóra: az általam vetett búzából őröltetett liszt, a méheim által gyűjtött méz és házi tojásaink kerültek a mézeskalácsainkba.

Szeretnék örömet szerezni a mézeskalács ízével és a régi képek hangulatával úgy, hogy közben emlékezzünk apáinkra és anyáinkra.