Bors Franciska nemezkészítő, nemezkészítő szakoktató, népi játszóházvezető
(Csongrád-Csanád) és (Békés)

Háromgyermekes édesanyaként 30 éve élek Szegeden.

Népművészettel való kapcsolatom kora gyermekkoromban kezdődött. Földműves és iparos nagyszüleimtől a munka szeretetét, a sok-sok alkotást láttam. Az ő életszemléletük és természetszeretetük, valamint szorgosságuk az én örökségem. Az a hit, hogy az embert a Teremtő a maga hasonlatosságára az alkotás képességével teremtette.

A nemezzel 2009-ben találkoztam először Aba-Perényi Ákos nemezkiállításán. 2010-ben beiratkoztam a Békés Megyei Népművészeti Szakiskola felnőttképző nemezkészítő szakra, ahol Aba-Perényi Ákos volt a tanárom. Ezt követte a népi játszóházvezető képzés, majd a nemezkészítő szakoktatói szak. 2012-től nyári táborokban több alkalommal is volt lehetőségem tanulni Nagy Mari és Vidák István néprajzkutató nemezművészektől. 2016−2018 között a Nádudvari Kézműves Szakiskolában tanonckodtam, ahol Árvai Anikó és Vetró Mihály voltak mestereim. De nem csak hazai, hanem olyan külföldi nemezkészítőktől is volt lehetőségem tanulni, mint Kendzse Toktoszunova (Kirgizisztán) és Mehmet Girgics (Törökország).

2016-ban a solymári Török Sándor Waldorf Pedagógiai Intézetben Waldorf kézimunka szaktanári végzettséget szereztem.

2010 óta a Békés Megyei Népművészeti Egyesület tagja vagyok, ahol rendszeresen vezetek népi játszóházakat és tartok mesterségbemutatót. Ezen kívül nyári táborokban, valamint egyéni tanfolyamokon tartok kisebbeknek és felnőtteknek oktatást a nemezkészítés, a gyapjúfeldolgozás, a gyapjúfestés, fonás kézi orsón, rokkán, kártolás, madzagszövés területén.

Nemezkészítőként egyéni megrendelésekre hagyományos és modern nemezviseleteket, kiegészítőket, játékokat, takarókat készítek. Rendszeresen veszek részt szakmai kiállításokon, pályázatokon.

Szakoktatóként a Békés Megyei Népművészeti Egyesület berkein belül tanítok népi játszóházvezető képzésen, az OKJ-s nemezkészítő, valamint nemezkészítő szakoktató szakokon.


Eredmények, díjak

2013: „Kitesszük a szűrét…” V. országos szűr-, szűrrátét-készítő, szűcshímzés, nemez pályázat és kiállítás, a Tápai Gubanc Nemezműhellyel készített, díjazott pályamunka

2014: „Gyapjú a Magyar Textilkultúrában I.” XIV. Országos Textiles Konferencia és Pályázat, a Tápai Gubanc Nemezműhellyel készített és beadott pályamunka, „Gyimesi babasarok” csoportos kategória, Aranydíj

2018: „Jövő nemzedék tanításáért” díj

2018: a Debreceni Népmeseközpont nemezmunkáinak létrehozása Vetró Mihály, Árvai Anikó, Gyöngyi Domonkos és Kiss Ferenc társaságában

2020: „Népi textíliák mai életünkben” XVII. Országos Textiles Konferencia és pályázat, Nemezelve csoporttal közösen beadott nemez-paravánfal – csoportos kategória I. díj

2020: Országos Népművészeti Kiállítás, Dél-Alföldi régió, nemez kategória, egyéni alkotóként díjazott

2021: „Élő népművészet” XVII. Országos Népművészeti Kiállítás, nemez kategória, Aranydíj a Nemezelve csoporttal közösen készített pályamunkával

A weboldalon sütiket (cookie) használunk a biztonságos böngészés és jobb felhasználói élmény biztosításához. Az oldal igénybevételével elfogadod a cookie-k használatát. Az Adatkezelési tájékoztató elolvasása.

Sütik kezelése

A sütik segítségével javítjuk szolgáltatásainkat. A weboldalon ezeket a sütiket használjuk:

A weboldal működéséhez elengedhetetlen funkciókért felelősek.

Név nélküli statisztika, ami segít minket a weboldal tovább fejlesztésében.

Mi is az a süti?

A süti (cookie) egy kis fájl, amely akkor kerül a számítógépre, amikor Ön egy webhelyet látogat meg. A sütik számtalan funkcióval rendelkeznek.

Többek között információt gyűjtenek, megjegyzik a látogató egyéni beállításait, felhasználásra kerülnek pl. az online bevásárlókosarak használatakor, és általánosságban megkönnyítik a weboldal használatát a felhasználók számára.

Hogyan ellenőrizheti és hogyan tudja kikapcsolni a sütiket?

Minden modern böngésző engedélyezi a sütik beállításának a változtatását. A legtöbb böngésző alapértelmezettként automatikusan elfogadja a sütiket, de ezek általában megváltoztathatóak, hogy megakadályozza az automatikus elfogadást és minden alkalommal felajánlja a választás lehetőségét, hogy szeretne vagy nem sütiket engedélyezni.

Felhívjuk figyelmét, hogy mivel a sütik célja weboldalunk használhatóságának és folyamatainak megkönnyítése vagy lehetővé tétele, a cookie-k alkalmazásának megakadályozása vagy törlése által előfordulhat, hogy felhasználóink nem lesznek képesek weboldalunk funkcióinak teljes körű használatára, illetve hogy a weboldal a tervezettől eltérően fog működni böngészőjében.

A legnépszerűbb böngészők süti beállításairól az alábbi linkeken tájékozódhat

Süti típusa Ezen típusú sütik fogadása Adatkezelés jogalapja Adatkezelés célja Adatkezelés időtartama Kezelt adatkör Címzettek köre Adatok továbbítása
Munkamenet sütik Munkamenet sütik használatához nem szükséges engedély Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalmi szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. CVIII. törvény (Elkertv.) 13/A. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés A honlap megfelelő működésének biztosítása A vonatkozó látogatói
munkamenet
lezárásáig tartó
időszak
aszakkor.hu - october_session
aszakkor.hu - user_auth
Adatkezelő Nincs
Használatot elősegítő sütik Használatot elősegítő sütik engedélyezése Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalmi szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. CVIII. törvény (Elkertv.) 13/A. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés A felhasználói élmény növelése, a honlap használatának kényelmesebbé tétele + Az engedély tárolásának lehetősége Amikor a böngészési programfolyamat véget ér
365 év
365 év
365 év
aszakkor.hu - ck_glue_visit
aszakkor.hu - sg-cookies-consent
aszakkor.hu - sg-cookies-necessary
aszakkor.hu - sg-cookies-statistics
Adatkezelő Nincs
Google Analytics Google Analytics engedélyezése Az Ön hozzájárulása Információt gyűjtsünk azzal kapcsolatban, hogyan használják látogatóink weboldalunkat + Az engedély tárolásának lehetősége 2 év
1 perc
24 óra
aszakkor.hu - _ga
aszakkor.hu - _gat_gtag_UA_19221102_26
aszakkor.hu - _gid
Google Analytics Google LLC
X
Regisztráljon a még teljesebb felhasználói élmény és az extra funkciók elérésének érdekében!
Egyben iratkozzon fel hírlevelünkre is!
Adatkezelési tájékoztatót
ÁSZF-et