100 év, 100 fotó, 100 élet

2020.08.27. | Országos

Minden család kincsei között megkülönböztetett tisztelet övezi a régi, olykor elsárgult fotókat, amelyen a felmenők, rokonok életének egy fontos állomásába pillanthatunk be.

Minden család kincsei között megkülönböztetett tisztelet övezi a régi, olykor elsárgult fotókat, amelyen a felmenők, rokonok életének egy fontos állomásába pillanthatunk be. A megkopott fotókon megelevenedik a múlt, a fotón megörökített pillanat mögött olykor a családi legendárium fontos eseményei húzódnak meg. A celluloid film 1887-es, majd az első, kifejezetten amatőr- és hobbifotósok számára kifejlesztett gép 1888-as megalkotásával és piacra dobásával egyre több amatőr kép készült. Persze a mára megszokott, s napjában akár többször is előforduló kattintás akkoriban komoly előkészületet igényelt, a fénykép elkészítése kiemelt családi, baráti esemény volt.

A Nemzeti Művelődési Intézet több kategóriában meghirdetett felhívása időutazásra hív mindenkit. A felhívás célja: képekben bemutatni az elmúlt 100 éven átnyúló emberi kapcsolatokat, elődeink történeteit az 1920-as évektől napjainkig.

Mi az, amire szüksége lesz annak, aki ebben a nemes küzdelemben részt akar venni? Régi, archív fotók, sok beszélgetés a családtagokkal, némi képzelőerő és kreativitás, fényképezőgép vagy mobiltelefon.

A Nemzeti Művelődési Intézet a felhívásban szereplő kategóriákat úgy állította össze, hogy azok is lehetőséget kapjanak, akik inkább a családtörténet iránt érdeklődnek, azok is, akik az elmúlt száz esztendő fotóiból önálló kreatív alkotást akarnak létrehozni, valamint mindazok, akik inkább a most pillanatainak megörökítésére vállalkoznak.

A képek beküldési határideje: 2020. október 11.

A weboldalon sütiket (cookie) használunk a biztonságos böngészés és jobb felhasználói élmény biztosításához. Az oldal igénybevételével elfogadod a cookie-k használatát. Az Adatkezelési tájékoztató elolvasása.

Sütik kezelése

A sütik segítségével javítjuk szolgáltatásainkat. A weboldalon ezeket a sütiket használjuk:

A weboldal működéséhez elengedhetetlen funkciókért felelősek.

Név nélküli statisztika, ami segít minket a weboldal tovább fejlesztésében.

Mi is az a süti?

A süti (cookie) egy kis fájl, amely akkor kerül a számítógépre, amikor Ön egy webhelyet látogat meg. A sütik számtalan funkcióval rendelkeznek.

Többek között információt gyűjtenek, megjegyzik a látogató egyéni beállításait, felhasználásra kerülnek pl. az online bevásárlókosarak használatakor, és általánosságban megkönnyítik a weboldal használatát a felhasználók számára.

Hogyan ellenőrizheti és hogyan tudja kikapcsolni a sütiket?

Minden modern böngésző engedélyezi a sütik beállításának a változtatását. A legtöbb böngésző alapértelmezettként automatikusan elfogadja a sütiket, de ezek általában megváltoztathatóak, hogy megakadályozza az automatikus elfogadást és minden alkalommal felajánlja a választás lehetőségét, hogy szeretne vagy nem sütiket engedélyezni.

Felhívjuk figyelmét, hogy mivel a sütik célja weboldalunk használhatóságának és folyamatainak megkönnyítése vagy lehetővé tétele, a cookie-k alkalmazásának megakadályozása vagy törlése által előfordulhat, hogy felhasználóink nem lesznek képesek weboldalunk funkcióinak teljes körű használatára, illetve hogy a weboldal a tervezettől eltérően fog működni böngészőjében.

A legnépszerűbb böngészők süti beállításairól az alábbi linkeken tájékozódhat

Süti típusa Ezen típusú sütik fogadása Adatkezelés jogalapja Adatkezelés célja Adatkezelés időtartama Kezelt adatkör Címzettek köre Adatok továbbítása
Munkamenet sütik Munkamenet sütik használatához nem szükséges engedély Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalmi szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. CVIII. törvény (Elkertv.) 13/A. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés A honlap megfelelő működésének biztosítása A vonatkozó látogatói
munkamenet
lezárásáig tartó
időszak
aszakkor.hu - october_session
aszakkor.hu - user_auth
Adatkezelő Nincs
Használatot elősegítő sütik Használatot elősegítő sütik engedélyezése Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalmi szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. CVIII. törvény (Elkertv.) 13/A. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés A felhasználói élmény növelése, a honlap használatának kényelmesebbé tétele + Az engedély tárolásának lehetősége Amikor a böngészési programfolyamat véget ér
365 év
365 év
365 év
aszakkor.hu - ck_glue_visit
aszakkor.hu - sg-cookies-consent
aszakkor.hu - sg-cookies-necessary
aszakkor.hu - sg-cookies-statistics
Adatkezelő Nincs
Google Analytics Google Analytics engedélyezése Az Ön hozzájárulása Információt gyűjtsünk azzal kapcsolatban, hogyan használják látogatóink weboldalunkat + Az engedély tárolásának lehetősége 2 év
1 perc
24 óra
aszakkor.hu - _ga
aszakkor.hu - _gat_gtag_UA_19221102_26
aszakkor.hu - _gid
Google Analytics Google LLC
X
Regisztráljon a még teljesebb felhasználói élmény és az extra funkciók elérésének érdekében!
Egyben iratkozzon fel hírlevelünkre is!
Adatkezelési tájékoztatót
ÁSZF-et