Szakkörszervezés módszertana sorozat

Kiadó: Nemzeti Művelődési Intézet (6065 Lakitelek, Szentkirályi út 2.)
Felelős kiadó: Novák Irén, ügyvezető
Sorozatszerkesztő: Dr. Juhász Erika – Závogyán Magdolna
ISSN 2786-3336 (Online)
ISSN 2786-3344 (Nyomtatott)

A Nemzeti Művelődési Intézet és a Népművészeti Egyesületek Szövetség együttműködéseként az aszakkor.hu felület interaktív online eszközökkel támogatja a szakköri tevékenységet országszerte. A felület a hagyományos szakköri tevékenységek egyes fázisaiba online elérhető videókon keresztül, díjmentesen biztosít lehetőséget a szakköri tevékenységek kipróbálására, azokban való elmélyedésre. Az aszakkor.hu felület segítő kezet nyújt mindazoknak, akik a földrajzi távolság miatt nem tudnak közösségekhez kapcsolódni, és azoknak is, akik bátortalanabbak a közösségi aktivitások terén, vagy még nem döntötték el, hogy hová csatlakozzanak.

A Nemzeti Művelődési Intézet a művelődő közösségek jelenléti részvétellel megvalósuló szakköreinek erősítése céljából 2021 őszén tett közzé először a felhívását a Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs egyetértésével Magyarország Kormányának támogatásával. A szakkörök eszköz- és alapanyag-szükségletét biztosító támogatási felhívásra több mint ötezer szakkör indításával jelentkeztek a közösségi színterek, közművelődési intézmények. 2021-ben országszerte 7500 fő részvételével indult el a program. Első körben nemezelés, gyöngyfűzés, hímzés, csipkeverés, vesszőfonás, mézeskalács-készítés szakörök indultak. 2022 őszén már közel 15000 fő csatlakozott, és tizenöt szakág került meghirdetésre. Az előző évi szakkörök mellett új szakkörök is indultak: kötés gyönggyel, papírfonás, a tojásfestés táji sajátosságai, gyertyakészítés, éremgyűjtés, csuhé, makramé, békés megyei hímzés és quilling. A 2023-ban meghirdetett programban újabb három szakköri tevékenység jelent meg: a baba-mama horgolás, a natúrkozmetika és a szövés kereten. A 2024. évi kezdeményezés során szintén gyarapodott a választható szakkörök száma, így már 22 szakág közül választhatnak az érdeklődők. Legújabb szakköreink: makramé középhaladó, horgolás zsinórfonallal, palóc hímzés.

A szakkörszervezés módszertana kötetsorozat a Nemzeti Művelődési Intézet által meghirdetett szakköri program megvalósítását támogatja módszertani útmutató nyújtásával.

I. rész: Dr. Juhász Erika – Smiriné Kokauszki Erika: Nemezelés szakkör
II. rész: Dr. Juhász Erika – Ujj Éva: Gyöngyfűzés szakkör
III. rész: Dr. Juhász Erika – Smiriné Kokauszki Erika – Ujj Éva: Mézeskalács szakkör
IV. rész: Dr. Juhász Erika – Ujj Éva: Vesszőfonás szakkör
V. rész: Dr. Juhász Erika – Ujj Éva: Hímzés szakkör
VI. rész: Dr. Juhász Erika – Ujj Éva: Csipkeverés szakkör
VII. rész: Dr. Juhász Erika – Závogyán Magdolna: A szakkörszervezés általános módszertani alapvetései
VIII. rész: Dr. Juhász Erika – Dr. Kálnoki-Gyöngyössy Márton: Éremgyűjtés szakkör

A SZAKKÖRI FOGLALKOZÁSOK SORÁN, A SZAKKÖRI VIDEÓK ALAPJÁN KÉSZÍTENDŐ ALKOTÁSOKHOZ SZÜKSÉGES ALAPANYAGOK ÉS ESZKÖZÖK LISTÁJA

A tojásfestés táji sajátosságai
A tojásfestés táji sajátosságai szakkör Nemzeti Művelődési Intézet által biztosított
A tojásfestés táji sajátosságai szakkör a partnerszervezet vagy a szakkörre érkező biztosítja

Baba-mama horgolás
Baba-mama horgolás szakkör Nemzeti Művelődési Intézet által biztosított
Baba-mama horgolás szakkör a partnerszervezet vagy a szakköre érkező biztosítja

Békés megyei hímzés
Békés megyei hímzés szakkör Nemzeti Művelődési Intézet által biztosított
Békés megyei hímzés szakkör a partnerszervezet vagy a szakkörre érkező biztosítja

Bútorfestés
Bútorfestés szakkör Nemzeti Művelődési Intézet által biztosított
Bútorfestés szakkör a partnerszervezet vagy a szakkörre érkező biztosítja

Csipkeverés
Csipkeverés szakkör Nemzeti Művelődési Intézet által biztosított
Csipkeverés szakkör a partnerszervezet vagy a szakkörre érkező biztosítja

Csuhé
Csuhé szakkör Nemzeti Művelődési Intézet által biztosított
Csuhé szakkör a partnerszervezet vagy a szakkörre érkező biztosítja

Éremgyűjtés
Éremgyűjtés szakkör Nemzeti Művelődési Intézet által biztosított
Éremgyűjtés szakkör a partnerszervezet vagy a szakkörre érkező biztosítja

Gyertyakészítés
Gyertyakészítés szakkör Nemzeti Művelődési Intézet által biztosított
Gyertyakészítés szakkör a partnerszervezet vagy a szakkörre érkező biztosítja

Gyöngyfűzés
Gyöngyfűzés szakkör Nemzeti Művelődési Intézet által biztosított
Gyöngyfűzés szakkör a partnerszervezet vagy a szakkörre érkező biztosítja

Horgolás zsinórfonallal
Horgolás zsinórfonallal szakkör Nemzeti Művelődési Intézet által biztosított
Horgolás zsinórfonallal szakkör a partnerszervezet vagy a szakkörre érkező biztosítja

Kötés gyönggyel
Kötés gyönggyel szakkör Nemzeti Művelődési Intézet által biztosított
Kötés gyönggyel szakkör a partnerszervezet vagy a szakkörre érkező biztosítja

Makramé
Makramé szakkör Nemzeti Művelődési Intézet által biztosított
Makramé szakkör a partnerszervezet vagy a szakkörre érkező biztosítja

Makramé középhaladó
Makramé középhaladó szakkör Nemzeti Művelődési Intézet által biztosított
Makramé középhaladó szakkör a partnerszervezet vagy a szakkörre érkező biztosítja

Mézeskalács
Mézeskalács szakkör Nemzeti Művelődési Intézet által biztosított
Mézeskalács szakkör a partnerszervezet vagy a szakkörre érkező biztosítja

Natúrkozmetikum
Natúrkozmetikum szakkör Nemzeti Művelődési Intézet által biztosított
Natúrkozmetikum szakkör a partnerszervezet vagy a szakköre érkező biztosítja

Nemezelés
Nemezelés szakkör Nemzeti Művelődési Intézet által biztosított alapanyag
Nemezelés szakkör a partnerszervezet vagy a szakkörre érkező biztosítja

Palóc hímzés
Palóc hímzés szakkör Nemzeti Művelődési Intézet által biztosított
Palóc hímzés szakkör a partnerszervezet vagy a szakköre érkező biztosítja

Papírfonás
Papírfonás szakkör Nemzeti Művelődési Intézet által biztosított
Papírfonás szakkör a partnerszervezet vagy a szakköre érkező biztosítja

Quilling
Quilling szakkör Nemzeti Művelődési Intézet által biztosított alapanyag
Quilling szakkör a partnerszervezet vagy a szakkörre érkező biztosítja

Szövés kereten
Szövés kereten szakkör Nemzeti Művelődési Intézet által biztosított
Szövés kereten szakkör a partnerszervezet vagy a szakköre érkező biztosítja

Vesszőfonás
Vesszőfonás szakkör Nemzeti Művelődési Intézet által biztosított
Vesszőfonás szakkör a partnerszervezet vagy a szakköre érkező biztosítja

TOBORZÁSI PRAKTIKÁK SZAKKÖRSZERVEZŐKNEK

A jelenléti szakköri tagok toborzásához nyújt segítséget az alábbi link alatt található módszertani videó:
https://jogyakorlaton.hu/szakkor/toborzasi-praktikak-szakkorszervezoknek

KIÁLLÍTÁSSZERVEZÉS MÓDSZERTANA

A jelenléti szakköri foglalkozások zárásaként szervezendő kiállításhoz nyújt módszertani segítséget az alábbi linken elérhető videónk:
https://jogyakorlaton.hu/szakkor/kiallitasszervezes-modszertana

A két előadás írásos anyaga letölthető innen:
Kiállításszervezés módszertana 2022
Kiállításszervezési alapismeretek 2022 - A Szakkör módszertani anyag

A weboldalon sütiket (cookie) használunk a biztonságos böngészés és jobb felhasználói élmény biztosításához. Az oldal igénybevételével elfogadod a cookie-k használatát. Az Adatkezelési tájékoztató elolvasása.

Sütik kezelése

A sütik segítségével javítjuk szolgáltatásainkat. A weboldalon ezeket a sütiket használjuk:

A weboldal működéséhez elengedhetetlen funkciókért felelősek.

Név nélküli statisztika, ami segít minket a weboldal tovább fejlesztésében.

Mi is az a süti?

A süti (cookie) egy kis fájl, amely akkor kerül a számítógépre, amikor Ön egy webhelyet látogat meg. A sütik számtalan funkcióval rendelkeznek.

Többek között információt gyűjtenek, megjegyzik a látogató egyéni beállításait, felhasználásra kerülnek pl. az online bevásárlókosarak használatakor, és általánosságban megkönnyítik a weboldal használatát a felhasználók számára.

Hogyan ellenőrizheti és hogyan tudja kikapcsolni a sütiket?

Minden modern böngésző engedélyezi a sütik beállításának a változtatását. A legtöbb böngésző alapértelmezettként automatikusan elfogadja a sütiket, de ezek általában megváltoztathatóak, hogy megakadályozza az automatikus elfogadást és minden alkalommal felajánlja a választás lehetőségét, hogy szeretne vagy nem sütiket engedélyezni.

Felhívjuk figyelmét, hogy mivel a sütik célja weboldalunk használhatóságának és folyamatainak megkönnyítése vagy lehetővé tétele, a cookie-k alkalmazásának megakadályozása vagy törlése által előfordulhat, hogy felhasználóink nem lesznek képesek weboldalunk funkcióinak teljes körű használatára, illetve hogy a weboldal a tervezettől eltérően fog működni böngészőjében.

A legnépszerűbb böngészők süti beállításairól az alábbi linkeken tájékozódhat

Süti típusa Ezen típusú sütik fogadása Adatkezelés jogalapja Adatkezelés célja Adatkezelés időtartama Kezelt adatkör Címzettek köre Adatok továbbítása
Munkamenet sütik Munkamenet sütik használatához nem szükséges engedély Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalmi szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. CVIII. törvény (Elkertv.) 13/A. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés A honlap megfelelő működésének biztosítása A vonatkozó látogatói
munkamenet
lezárásáig tartó
időszak
aszakkor.hu - october_session
aszakkor.hu - user_auth
Adatkezelő Nincs
Használatot elősegítő sütik Használatot elősegítő sütik engedélyezése Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalmi szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. CVIII. törvény (Elkertv.) 13/A. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés A felhasználói élmény növelése, a honlap használatának kényelmesebbé tétele + Az engedély tárolásának lehetősége Amikor a böngészési programfolyamat véget ér
365 év
365 év
365 év
aszakkor.hu - ck_glue_visit
aszakkor.hu - sg-cookies-consent
aszakkor.hu - sg-cookies-necessary
aszakkor.hu - sg-cookies-statistics
Adatkezelő Nincs
Google Analytics Google Analytics engedélyezése Az Ön hozzájárulása Információt gyűjtsünk azzal kapcsolatban, hogyan használják látogatóink weboldalunkat + Az engedély tárolásának lehetősége 2 év
1 perc
24 óra
aszakkor.hu - _ga
aszakkor.hu - _gat_gtag_UA_19221102_26
aszakkor.hu - _gid
Google Analytics Google LLC
X
Regisztráljon a még teljesebb felhasználói élmény és az extra funkciók elérésének érdekében!
Egyben iratkozzon fel hírlevelünkre is!
Adatkezelési tájékoztatót
ÁSZF-et